Vérszegénység, vérzékenység és vérrögképződés

Dátum: 2020.06.27.
vérzékenység

A vér szervezetünk egyik legfontosabb alkotója, egy felnőtt embernek átlagosan 5 liter van belőle, és mindössze 0,5 liter tartaléka, aminél többnek az elvesztése már komoly problémát okozhat. A vér összetevői az oxigén szállításában fontos vörösvértestek, a szervezet fertőzések elleni védekezésében szerepet játszó fehérvérsejtek, a véralvadást elősegítő vérlemezkék, valamint folyékony részében tartalmazza mindazt, ami szervezetünk működéséhez elengedhetetlen.

Vérszegénység és vashiány

Vérszegénységnek azt az állapotot nevezzük, amikor a vörösvértestek száma vagy az oxigénszállításban fontos hemoglobin koncentrációja lecsökken. A határérték életkorfüggő, és a kiváltó okok is eltérőek más életkorokban.

Csecsemők esetében természetes (fiziológiás) a megszületéskori magas vérsűrűség után az első 1,5-2 hónapban kialakuló kezdeti vérszegénység, ami kezelést nem igényel. Amennyiben azonban az esetleges sápadtság sárgasággal, étvágytalansággal, máj- vagy lépmegnagyobbodással, széklet kifakulásával és a vizelet besötétedésével, vagy bármilyen vérzésessel jár a csecsemőben, kivizsgálás szükséges.

A 9-12 hónapos kortól kialakuló vérszegénység a későbbi életkorokra is jellemzően főleg vashiány miatt jön létre. A vashiány oka lehet a fokozott vesztés főleg vérzés, lányokban menstruáció kapcsán, de döntően az elégtelen bevitel okozza. Érdemes tudni, hogy fertőzésekben gyakran átmeneti vashiány látható, ami tünetmentes állapotban kezelést nem igényel. A vashiány amúgy is gyakran tünetmentes, de jelentkezhet általános gyengeség, sápadtság, ingerlékenység, szívmegnagyobbodás, étvágytalanság és szapora légzés formájában is.

A koraszülött csecsemők gyakrabban igényelnek vaspótlást, valamint azon gyermekek, akik nem részesülnek megfelelő táplálékbevitelben. A vaspótlást a háziorvos vérképvizsgálat alapján indíthatja, vagy diétát javasolhat magas vastartalmú húsok, máj, zöldségek fogyasztásával.

Vérzékenység, bőrvérzések

A vérzések gyermekkorban általában helyi jellegűek, ritkán érintik az egész szervezetet problémaként. Újszülöttekben speciális helyzetként az anyatej alacsony K-vitamin tartalma járulhat hozzá a vérzékenységhez, ezért a megszületéskor, egy hetesen és anyatej adása alatt havi rendszerességgel K-vitamin adása szükséges csecsemőknek (ld. Csecsemőtáplálás, szoptatás).

A gyermekkorban egyik leggyakoribb tünetként jelentkező orrvérzés főleg felsőlégúti fertőzések, traumák, felszínes érsérülések vagy egyszerűen a száraz levegőtől is lehet, de későbbi életkorban gyakran vérnyomáskiugrás tünete is szokott lenni, ritkán okozza öröklött véralvadási probléma.
Szervezetünk egészét érintő véralvadási zavarok visszatérő bőr- és nyálkahártyavérzésekkel járhatnak (vérlemezke érintettsége) vagy belső szervekben vérömlenyek kialakulásával (hemofília és egyéb véralvadási zavarok).

Döntően felsőlégúti vírusfertőzések után jelentkező pontszerű bőr- és nyálkahártyavérzések (petechiák) lehetnek immun eredetű vérlemezke betegség (immun trombocitopénia, ITP) tünetei, ami azonban visszatérő krónikus formában is jelentkezhet.

Fontos megjegyezni, hogy vírusfertőzésekben gyakoriak a bőrön megjelenő különféle pirosas színű, gyakran szabálytalan alakú kiütések. Bőrvérzés gyanúja akkor áll fenn, ha ezek a bőrelváltozások tűszúrásszerű apró vagy ritkán összefolyó pontok, és üvegpoharat rányomva nem halványulnak el. A frissen jelentkező bőrvérzés lehet súlyos központi idegrendszeri fertőzés tünete is, ilyenkor azonnali kivizsgálást és kezelést igényel. (ld. Kiütéses betegségek és Bőrápolás, bőrgyógyászati kórképek gyermekkorban)

Trombózishajlam

Vérrögképződés (trombózis) gyermekkorban jóval ritkábban következik be, mint felnőttkorban, és többnyire öröklődő hajlamok vagy külső behatások miatt jelentkezik. Egyes öröklődő genetikai eltérések fokozzák a trombózishajlamot (trombofília), így ezeknek az ismerete a családi kórtörténet és további vizsgálatok alapján fontos lehet a fokozott elővigyázatosság miatt.

A leggyakoribb Leiden mutációt például egyik szülőtől öröklőtt formában 8-szoros, míg mindkét szülőtől öröklötten hordozó egyén 80-szor nagyobb eséllyel kap trombózist, mint a nem hordozó.
A fogamzásgátlók szedésével tovább növekszik a kockázat, és mivel közel minden harmadik nő dohányzik is, ezért esélyük egy trombózisra nagyságrendekkel megnőhet. Leggyakrabban életmódbeli hiányosságok járulnak hozzá egy vérrög kialakulásához, ezért figyeljünk az egészséges táplálkozás mellett a bőséges folyadékbevitelre, rendszeres testmozgásra és a dohányzás mellőzésére. (ld. Mellkasi fájdalom, szívzörejek, magasvérnyomás)

Alacsony és magas fehérvérsejtszám

Gyermekkorban a fertőzések jelentős része egyszerű vírusfertőzés, amely esetekben vérképvizsgálat ritkán történik. Az ilyenkor esetleg elvégzett vérképvizsgálat egyébként alacsony vagy magas fehérvérsejtszámot és egyéb komoly eltéréseket is mutathat, amelyek azonban a gyógyulással spontán rendeződnek. Bizonyos betegségekben akár periodikusan visszatérő jelleggel is jelentkezhetnek fehérvérsejtszám-eltérések és ezzel együtt fertőzések.

Amennyiben tartósan fennállnak a laboratóriumi eltérések vagy a tünetek, mint fáradékonyság, fogyás, visszatérő fertőzések, vérszegénység vagy vérzékenység, akkor megfelelő központban további kivizsgálás szükséges. Megnagyobbodott nyirokcsomók átmenetileg szintén megjelenhetnek vírusfertőzésekben, azonban amennyiben ezek testszerte nagy számban, nagyobb méretben, vagy tartósan fennállnak, további kivizsgálást is igényelhetnek. A gyermekkori daganatos betegségek leggyakoribb formája a fehérvérűség (leukémia), azonban ennek a gyógyhajlama a fajtáitól függően a felnőttkori változatokhoz képest sokkal jobb is lehet.

 

 

Teendők

Otthon ellátható, orvosi vizsgálat csak rosszabbodás esetén szükséges

• Felsőlégúti fertőzésben megjelenő változatos formájú, nyomásra halványuló bőrkiütések, ha egyéb tünet nem társul hozzájuk.
• Orrvérzés, amennyiben nem ismétlődik és hamar elállítható.

Minél hamarabb vizsgálat szükséges háziorvosnál vagy ügyeleten

• Gyakori orrvérzés, vagy erős menstruációs vérzés erősödő jelleggel.
• Elesést követő fájdalmas ízület, bevérzés gyanújával.

Azonnal mentő hívása szükséges

• Nehézlégzés vagy mellkasi fájdalom hirtelen kezdettel és rossz általános állapottal.
• Ütésszerű fejfájás és látászavar, hirtelen kialakuló újdonságként létrejövő beszédzavar, arci aszimmetria, féloldali végtaggyengeség.
• Nagy mennyiségű vérvesztés vagy bőrvérzés gyengülő általános állapottal.

 

 

Tudta-e?

• Gyermekeknek testtömeg-kilogrammonként 80 ml vére van. Egy felnőtt férfinak akár 5-6 liter vére is lehet. Vérünk folyékony halmazállapotának 90%-a víz, ezért tulajdonságai nagyban függnek szervezetünk vízháztartásától is.
• Fogamzásgátló szedése 3-szorosára növeli a vérrögképződés esélyét. Dohányzással együtt ez a veszély akár meg is tízszereződhet fiatal nőkben. Fogamzásgátló szedésének kezdetén ezért mindig részletes orvosi kivizsgálás javasolt!
• A gyermekkori daganatok leggyakoribb formája a leukémia, és ennek is a leggyakoribb formája az akut limfoid leukémia, aminek azonban megfelelő kezeléssel a gyógyhajlama akár 90% is lehet ebben az életkorban!

 

Forrás: az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika szakorvosai által jegyzett, Mit tegyek, ha beteg a gyermekem? című 2015-ös könyv.

További bejegyzések

Újraélesztés

Újraélesztés

Az alapszintű újraélesztés (BLS) olyan eszköz nélküli manőverek és képességek összessége, melynek ismerete elengedhetetlen minden laikus számára, hiszen adott esetben életet is menthet. A megfelelő időben és hatékonyan kivitelezett alapszintű újraélesztés segítségével...

Idegentest

Idegentest

Orvosi értelemben idegentestnek nevezünk bármely külvilágból származó anyagot, vagy tárgyat, amely a szervezetbe jut, és ott gyors felszívódásra képtelen. Az idegentest kerülhet a tápcsatornába, a hallójáratba vagy a légutakba. Idegentest a tápcsatornában Az...

Utazás gyermekkel

Utazás gyermekkel

Technikailag rohamosan fejlődő világunkban az utazási lehetőségek megsokszorozódtak. Azonban újszülöttel, csecsemővel vagy akár nagyobb gyermekkel útra kelni több szempontból is nagy kihívás lehet a – főként újdonsült – szülőknek. Ez a fejezet próbál segítséget...