Védőoltások

Dátum: 2020.06.28.
védőoltás

Szülőként mindannyiunk számára rendkívül fontos a gyermekünk biztonsága. Ahol tudjuk, védelmezni próbáljuk: már gyermekünk születése előtt vásárolunk bébiőrzőt, konnektorvédőt, órákat töltünk azzal, hogy a legbiztonságosabb autósülést kiválasszuk, tudjuk melyik a legjobb naptej. De vajon mit tudunk a betegségek megelőzéséről?

A védőoltásokról általánosságban

A védőoltásokról általánosságban elmondható, hogy súlyos, sok esetben életet veszélyeztető vagy maradandó fogyatékosságot okozó betegségek ellen biztosítanak védelmet. A betegség megelőzése lényegesen kevesebb veszéllyel és kényelmetlenséggel jár, mint magának a betegségnek vagy szövődményeinek a kezelése, gyógyítása. Az időben megadott védőoltásokkal meg tudjuk óvni a gyermekeinket a fertőző betegségek jelentős részétől.

Ahogy a gyógyításban használt minden eszköznek és gyógyszernek biztonságosan kell gyógyulást eredményezni, úgy a megelőzésben alkalmazott oltóanyagnak is biztonságosan kell hatékony védelmet biztosítania. A gyerekeknek adandó, életkorhoz kötött kötelező védőoltásokat a gyerekek ingyen kapják meg a gyermekgyógyászati szakrendelőkben.

A védőoltások által kiváltott immunitás

Testünket – a higiéniás szabályok legalaposabb betartása mellett is – naponta bombázzák a baktériumok, vírusok és más mikroorganizmusok. Amikor a szervezet találkozik egy kórokozóval, testünk védekező rendszere támadást intéz ellene. Ennek folyamán immunrendszerünk antitesteket termel a kórokozó antigénje ellen. Az antitestek felszámolják a kórokozót a szervezetben. Amikor a következőkben az antigénnel ismét találkozik az egyén, a keringő antitestek gyorsan felismerik és közömbösítik, felszámolják az antigént, mielőtt a betegség jelei kialakulnak. Ez az immunitás.

Védőoltás által kiváltott immunitás kialakulása során az antigén az oltóanyaggal jut be a szervezetbe. Az oltóanyaggal bekerülő hatóanyag lehet élő, inaktivált, vagy tartalmazhatja csak a baktérium vagy vírus bizonyos részét. Az oltott személy nem betegedhet meg, hacsak nem gyengített élő vírust tartalmazó vakcinát kap, mint az MMR vagy bárányhimlő elleni védőoltás, amelyeknél úgynevezett oltási betegség alakulhat ki az oltást követően. Igen fontos kiemelni és megjegyezni, hogy az oltási betegség tünetileg enyhe vírusfertőzésnek felel meg, de nem fertőző állapot, a környezetre és az oltott gyermekre nem jelent veszélyt, még terhesség esetén sem.

A vakcinával a szervezetbe juttatott hatóanyagok kölcsönhatásba kerülnek az immunrendszerrel és a természetes fertőzés által kiváltott reakcióhoz hasonló immunválaszt eredményeznek a megbetegedés kockázata vagy potenciális szövődményei nélkül. Minél inkább hasonlít az oltóanyag és az általa kiváltott reakció a természetes betegséghez, annál hatékonyabb lesz az immunválasz.

Védőoltások és kivédett betegségek

A kötelező védőoltások mellett ajánlott további választható oltások megadása is (pl. meningococcus B – agyhártyagyulladás, varicella – bárányhimlő). Fontos tény, hogy a kötelező védőoltás elutasítása veszélyes választás, és sokkal kockázatosabb védtelennek, mint védettnek lenni. Lássuk, milyen veszélyek elől óvhatjuk meg gyermekeinket a kötelező védőoltások segítségével, összevetve azok mellékhatásaival:

Kötelező védőoltások által kivédett betegségek és az okozott mellékhatások
Kötelező védőoltások által kivédett betegségek és az okozott mellékhatások

Oltásellenesség és oltásbiztonság

A védőoltások saját sikerük igazi áldozatai, vagyis az oltások olyan hatékonyan előzik meg a betegséget, hogy mostanában már egyre többen arról vitatkoznak, hogy egyáltalán szükségesek-e vagy sem. Az oltásellenes mozgalmak tévedéseken, sőt egyes esetekben hamisításokon alapulnak, és rég elfeledett betegségek újbóli elterjedésével sokak életét kockáztatják!
A legtöbb esetben az oltás biztonsággal alkalmazható, az általa megakadályozott betegség mellett eltörpülnek az esetleges mellékhatások.

Azok a csecsemők vagy gyermekek, akik kicsit megfáztak vagy köhögnek, biztonságosan és hatékonyan olthatók, csak magas láz esetén kell az immunizálást elhalasztani. Koraszülött, krónikus beteg, allergiás gyermekek ugyanúgy olthatók a legtöbb esetben. Azon gyermekek számára, akik immunhiányban szenvednek, vagy szervátültetésre várnak, további oltások lehetnek szükségesek.

A tojásallergiában szenvedő gyermekek is kaphatnak oltást. Műtét miatt nem kell elhalasztani az oltást, ugyanígy a műtét sem kell, hogy elhalasztásra kerüljön az oltás miatt. Ha már átesett a betegségeken, akkor is meg kell kapnia az oltást. Nem jelent gondot a gyermek immunizálása, ha környezetében várandós nő él, sőt a gyermek oltásával csökkenthető a várandós nő fertőzésének a kockázata.

 

 

Teendők

Otthon ellátható, orvosi vizsgálat csak rosszabbodás esetén szükséges

• A védőoltások beadását követően az oltás helyénél jelentkező enyhe fájdalom vagy egyszeri és csillapítható láz.

Minél hamarabb vizsgálat szükséges háziorvosnál vagy ügyeleten

• A védőoltások beadását követően kialakult helyi gyulladás vagy allergiás reakciót az oltó orvosnak jelenteni kell.

Azonnal mentő hívása szükséges

• Védőoltások kapcsán nincs szükség mentő hívására, de a védőoltások számos olyan betegséget megelőzhetnek, amelyek életveszélyes állapotot okozhatnak.

 

 

Tudta-e?

• A fertőző betegségek elleni védőoltások több életet mentenek meg, mint bármelyik más közegészségügyi beavatkozás, a tiszta ivóvíz biztosítását kivéve.
• Az 1990 óta a gyermekhalálozásban elért 30%-os csökkenés több mint fele az immunizálásnak köszönhető.
• A fekete himlő volt az első betegség, amely a védőoltás következtében eltűnt. 1979 óta egyetlen fekete himlő megbetegedés sem fordult elő a világon. A gyermekeket nem kell többé fekete himlő ellen oltani.
• Védőoltásokkal csaknem az egész világon sikerült megszüntetni a járványos gyermekbénulást. Ma ötmillió olyan ember tud járni, akiket különben megbénított volna a poliovírus.

 

Forrás: az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika szakorvosai által jegyzett, Mit tegyek, ha beteg a gyermekem? című 2015-ös könyv.

További bejegyzések

Újraélesztés

Újraélesztés

Az alapszintű újraélesztés (BLS) olyan eszköz nélküli manőverek és képességek összessége, melynek ismerete elengedhetetlen minden laikus számára, hiszen adott esetben életet is menthet. A megfelelő időben és hatékonyan kivitelezett alapszintű újraélesztés segítségével...

Idegentest

Idegentest

Orvosi értelemben idegentestnek nevezünk bármely külvilágból származó anyagot, vagy tárgyat, amely a szervezetbe jut, és ott gyors felszívódásra képtelen. Az idegentest kerülhet a tápcsatornába, a hallójáratba vagy a légutakba. Idegentest a tápcsatornában Az...

Utazás gyermekkel

Utazás gyermekkel

Technikailag rohamosan fejlődő világunkban az utazási lehetőségek megsokszorozódtak. Azonban újszülöttel, csecsemővel vagy akár nagyobb gyermekkel útra kelni több szempontból is nagy kihívás lehet a – főként újdonsült – szülőknek. Ez a fejezet próbál segítséget...