Mérgezések

Dátum: 2020.06.28.
mérgezés

Minden anyagot, amely a szervezetbe kerül és ott káros hatást fejt ki, méregnek nevezünk, az általa kifejtett hatást pedig mérgezésnek, függetlenül attól, hogy milyen úton jutott a szervezetbe (bőrön át szívódott fel, szájon keresztül vagy belélegezve ért a testbe). Méreg lehet toxin, kémiai-növényi anyag, vegyszer vagy akár gyógyszer, amit nem megfelelő mennyiségben juttatunk szervezetünkbe.

„A gyermekkor veszélyei”

Mindannyian tudjuk, hogy a kisgyermek első reakciója a kezébe kerülő dolgot (színes, illatos folyadékok, tabletták, növények) szájjal is megvizsgálni, megkóstolni. Serdülőkorban az önállósodás, a konvenciók elleni lázadás vezethet meggondolatlan cselekedetekhez, szándékos mérgezésekhez. Fentiek teszik kiemelkedővé a gyermektoxikológia jelentőségét.
A gyermekkori balesetek 5-7%-a mérgezés, a fejlett országokban is a baleseti gyermekhalálozás 2%-áért a mérgezések a felelősek. Döntő többségük megelőzhető lenne kellő odafigyeléssel. Véletlen és szándékos mérgezéseket ismerünk.

A gyermekkori véletlenszerű mérgezések leggyakrabban a 15 éves gyermekek körében fordulnak elő. Nagyrészt a háztartásban (lakás, hétvégi ház, kert) előforduló szerektől következik be. Mérgezés szempontjából a legveszélyesebb időszakok a hétvégék és a szabadnapok.
A leggyakoribb okok a gyógyszerek, háztartási vegyszerek, növények és gombák, mérgező gázok (CO, füst), növényvédő és irtószerek, cigaretta. A legveszélyesebb gyógyszerek általában színesek, szép formájúak (vérnyomáscsökkentők, szívgyógyszerek).

A szerek helytelen tárolása következményeként a kisdedek kíváncsiságtól vezérelve könnyen hozzáférnek mérgező anyagokhoz, és körülbelül az esetek 20-25%-ában súlyos mérgezési károsodást szenvednek. A másik életkori „csúcs” tinédzser korban van, itt a szándékos szerhasználat a jellemző, akár kalandvágytól vezérelve, de akár öngyilkossági kísérlet is szóba jöhet.

A mérgezéseket leggyakrabban gyógyszerek okozzák, ezt követik a háztartási és ipari vegyszerek, majd a növényvédő szerek és irtószerek. Hazánkban időről időre előfordul szénmonoxid-mérgezés, ezért gáz-, széntüzelésű lakásokban aluszékony/ébreszthetetlen egyének esetén erre gondolni kell. Nyáron is előfordulhat CO-mérgezés, ha a konyhai elszívó és a fürdőszobai bojler ugyanabba a kéménybe van kötve!

Mikor gondoljunk mérgezésre?

A gyermektoxikológiai esetek nagyobb részét a véletlen mérgezések teszik ki, melyekkel kapcsolatban a legfontosabb szempont, hogy gondoljunk rá. Mérgezés gyanúja merül fel az alábbi tünetek észlelésekor:

  • Ha egészséges gyermek hirtelen rosszul lesz / hányni kezd / aluszékonnyá vagy izgatottá válik, tudatzavara lesz, furcsa, bizarr viselkedést tanúsít, pupillaeltérést találunk (szűk vagy tág), mozgása bizonytalan lesz, görcsöl, bőrelváltozás (kipirulás, verejtékezés, sápadás) jelentkezik.
  • Ha kibontott gyógyszeres üveget / kiömlött flakont / háztartási vegyszer dobozát találjuk a gyerek mellett.
  • Eszméletlen gyermeknél a mérgezést is mindig ki kell zárni.

A gyermekkori mérgezések általában akut mérgezések, de néha lehetnek krónikusak is (pl. környezeti expozíció – ólom). Kiemelendő a szezonalitás szerepe: gombamérgezés általában nyáron, szénmonoxid-mérgezés télen fordul elő.

Nagyobb gyerekek, serdülők mérgezése gyakran szándékos tevékenység, hátterében 3 fő mozgatórugó állhat: szuicid kísérlet, drog, kriminalisztika. Szuicid kísérlet esetén mindig kórházi felvételt igényel a gyermek! Az anamnézis sokszor bizonytalan, a szülők, hozzátartozók nem tudnak pontosan számot adni az eseményekről, így a gyermek ellátása során a legrosszabb lehetőséget kell először kizárni.

Mi az első teendő?

Ha tudjuk, hogy a gyermek mérgezést szenvedett, az alábbi hat kérdésre (6 M) keressük a választ:

  • Mekkora a gyermek (életkora, súlya)?
  • Mikor történt az esemény?
  • Mit vett be?
  • Mennyit fogyasztott el a szerből?
  • Milyen tünete van?
  • Minta van-e a szerből (gyógyszer, vegyszer, növény)? Ha igen, hozza magával!

Segítség illetve tanács kérése esetén a toxikológiában jártas szakember is ezeket a kérdéseket teszi fel a telefonáló szülőnek, ill. az első ellátó kollégának. A kérdésekre kapott válaszokból rögtön kiderül, hogy ártalmas vagy ártalmatlan mérgezés történt.

Milyen teendői lehetnek az első ellátó felnőttnek?

  • Jegyezzük fel, hogy mikor, milyen anyaggal és mennyivel történhetett a mérgezés.
  • A gyermek szájában maradt tablettát távolítsuk el, száját öblítsük ki, a kezén lévő vegyszert bő vízzel mossuk le. A szennyezett ruhát vegyük le. Szénmonoxid-mérgezés gyanúja esetén a mentő megérkezéséig vigyük ki a friss levegőre.
  • Tartsuk tisztán a légutakat, ha a gyermek hányni kezd, fordítsuk oldalra a fejét.
  • Forduljunk orvoshoz, vagy amennyiben szükséges, hívjunk mentőt.
  • Ne itassunk tejet vagy vizet a gyermekkel, és ne próbáljuk meg hánytatni, mert az állapotromláshoz vezethet.
  • Ne adjunk neki orvosi szenet sem!

Mit tesz az orvos?

  • Rövid kórtörténet felvétele után megvizsgálja a gyermeket, felméri az állapotát.
  • Bizonyos mérgezések nem igényelnek beavatkozást.
  • Bizonyos mérgező anyagok esetében szükség lehet gyomormosásra: ilyenkor egy szonda levezetése után testmeleg vízzel töltik fel a gyomrot, majd kiürítik, ezután a gyermeket megfigyelik toxikológiában jártas belgyógyászati osztályon.
  • Egyes mérgező anyagoknak van specifikus ellenszere, így ezek alkalmazására kerül sor.
  • Egyes mérgezések ellátása Intenzív Osztályos felvételt igényel.

Hogyan kerülhető el a mérgezés?

  • Gyermekek jelenlétben ne vegyünk be gyógyszert, illetve ne hagyjunk gyógyszert elérhető helyen! Tartsuk elzártan a vegyszereket, gyógyszereket!
  • A gyermeknek időről időre magyarázzuk el, hogy nem szabad olyan dobozból enni, amit nem ismer! Fontos a tinédzser korú gyermekek egészségnevelése, a helyes példamutatás.
  • A nagyszülőnél maradó gyermek esetén a nagyszülő figyelmét is hívjuk fel fokozottan, hogy zárjon el minden gyógyszert, vegyszert a gyermek elől!
  • A kiránduláson szedett gombát mindig mutassuk meg gombaszakértőnek fogyasztás előtt!
  • A rágcsálóirtót gyermekek számára nehezen megközelíthető helyre helyezzük ki!
  • Érdemes tájékozódni az otthoni növényekről is, hogy mit okozhat elfogyasztásuk.

 

Teendők

Otthon ellátható, orvosi vizsgálat csak rosszabbodás esetén szükséges

• Ha a gyermek néhány szem C-vitamint / Multivitamint fogyasztott.
• Ha nem mérgező kemikáliába „belenyalt”, pl. sampon / szappan.

Minél hamarabb vizsgálat szükséges háziorvosnál vagy ügyeleten

• Ismeretlen növénybe beleharapott, és a gyermek jól van.
• 1-2 szem vastabletta/fájdalomcsillapító/antihisztamin fogyasztása esetén.
• Háztartási vegyszer/ tisztítószer ivása esetén.
• Émelygés, hányás, hasfájás, hasmenés, fejfájás, szédülés esetén.
• Amennyiben nem biztos a mérgezés súlyosságában illetve ellátásában, indokolt mihamarabb segítséget kérni a Heim Pál Kórház Toxikológiai osztályán (Telefon: 06-1-3335079).

Azonnal mentő hívása szükséges

• Öntudatzavar, légzési problémák, mozgási zavarok, álmosság vagy izgatottság, illetve ébreszthetetlenség vagy kóma esetén.
• Antidepresszáns / antipszichotikum / szívgyógyszer / véralvadásgátló fogyasztása esetén.
• Bármilyen tablettából nagy mennyiség fogyasztása véletlenül vagy szuicid szándékkal.

 

Tudta-e?

• Hazánkban évente 1520 gyermeket és fiatalt veszítünk el mérgezés miatt, és 2000–2500-an kerülnek kórházba.
• A legtöbb gyermekkori mérgezés kellő odafigyelés mellett elkerülhető lenne!
• A leggyakoribb mérgezések általában a háztartásban (lakás, udvar, garázs, kamra) történnek, és a szülők által használt vegyszerekkel, gyógyszerekkel történnek. Egyes gyógyszerekből akár egy szem is halálos lehet, ilyen például a digitálisz és az antipszichotikumok.
• A nárcisz, a gyöngyvirág és a tiszafa is, illetve a lakásokban kedvelt Dieffenbachia levelei elrágcsálva szintén mérgezőek.

 

 Forrás: az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika szakorvosai által jegyzett, Mit tegyek, ha beteg a gyermekem? című 2015-ös könyv.

További bejegyzések

Újraélesztés

Újraélesztés

Az alapszintű újraélesztés (BLS) olyan eszköz nélküli manőverek és képességek összessége, melynek ismerete elengedhetetlen minden laikus számára, hiszen adott esetben életet is menthet. A megfelelő időben és hatékonyan kivitelezett alapszintű újraélesztés segítségével...

Idegentest

Idegentest

Orvosi értelemben idegentestnek nevezünk bármely külvilágból származó anyagot, vagy tárgyat, amely a szervezetbe jut, és ott gyors felszívódásra képtelen. Az idegentest kerülhet a tápcsatornába, a hallójáratba vagy a légutakba. Idegentest a tápcsatornában Az...

Utazás gyermekkel

Utazás gyermekkel

Technikailag rohamosan fejlődő világunkban az utazási lehetőségek megsokszorozódtak. Azonban újszülöttel, csecsemővel vagy akár nagyobb gyermekkel útra kelni több szempontból is nagy kihívás lehet a – főként újdonsült – szülőknek. Ez a fejezet próbál segítséget...