Kancsalság, látászavarok

Dátum: 2020.06.28.
látászavar

A gyermekek fejlődéséhez rendkívül fontos az egészséges szem és a megfelelő látás. Szemészeti szűrővizsgálatot csecsemőkorban házi gyermekorvos végez, majd 3 éves kor körül, és később iskolába jelentkezés idején a látásélesség ellenőrzése szükséges. Probléma esetén szemészeti szakvizsgálat javasolt, gyermekszemészeti szakrendelésen.

Koraszülöttek fokozott rizikóval rendelkeznek a retinopátia (ROP) kialakulására, náluk rendszeres szemfenékvizsgálat szükséges. Szemészeti problémára hívhatja fel a figyelmet 6 hónapos koron túl fennálló kancsalság, TV és képeskönyvek túl közeli nézése, iskolában a táblaolvasás nehézsége, szem túlságos váladékozása, pirossága, a gyakori szemdörzsölés, fényérzékenység. A legtöbb szemészeti probléma korai felismeréssel jól gyógyítható.

Kancsalság

A kancsalságról (strabizmus) akkor beszélünk, ha a két szem szimmetrikus, összehangolt működése zavart szenved, és a szemek nézővonalai keresztezik egymást. Ez érintheti kizárólag az egyik, vagy mindkét szemet, lehet befelé irányuló, de ritkábban kifelé, felfelé vagy lefelé forduló is. Mivel a két szem két különböző képet lát, kettőslátás alakul ki, melyet a gyermekek agya úgy korrigál, hogy a gyengébb szem által képezett képet kikapcsolja.

A gyengébb szem így tompalátóvá válik (ambliópia), mely tartós fennállás esetén már nem korrigálható, a gyermek térlátását elveszíti. Kancsalitás az első élethónapok során normálisan is előfordulhat, háziorvosnak érdemes bemutatni a gyermeket. 6 hónapos kor után is fennálló tünetek esetén indokolt szemész felkeresése. Kancsalság kialakulhat óvodás korban is, általában fénytörési hibák miatt. Tünetek családi öröklődést mutathatnak, és egyéb idegrendszeri okokat is ki kell zárni.

Kancsalság felismerése

Felismerhető, ha a két szem nem ugyanoda néz, vagy a szemgolyón tükröződő fehér fény (pl. szobában az ablak fénye) a két szemen nem ugyanarra helyre esik. A gyermekek szubjektív panaszokról általában nem számolnak be. Nagyobb gyerekek ritkán kettőslátásról panaszkodhatnak, kisdedek fejüket forgathatják a jobb látás érdekében.

Kancsalság kezelése

A kancsalság nem igényel sürgősségi ellátást, azonban indokolt háziorvos, ill. szemész felkeresése a tünetek tartós fennállása esetén. Szemészeti kezelés elsősorban a kancsalság súlyosságától, és a kiváltó októl függ. Szemüveggel vagy műtéttel korrigálható. Társuló tompalátást a jobban látó szem átmeneti letakarásával javíthatjuk. A szem letakarását a nappali aktív időszakban, néhány órán át szükséges alkalmazni a szemész javaslata szerint, melyet a gyermekek a kezdeti nehézség után általában jól tolerálnak. A korai, óvodás korban történő beavatkozás rendkívül fontos.

Látászavar

Az éleslátásnál rosszabb látás esetén látászavarról beszélünk. Megkülönböztetünk rövidlátást (miópia), távollátást (hipermetrópia), és „szemtengelyferdülést” (asztigmiát). A legtöbb látászavar jól korrigálható szemüveggel vagy kontaktlencsével, ez utóbbit serdülőkortól javasolt használni.

Látászavarok közé soroljuk még a színlátás zavarait (színtévesztés), valamint számos betegség következtében kialakuló látásromlást, ilyenek pl. szürkehályog (katarakta), melynek következtében a szemlencse szürkéssé válik; a zöldhályog (glaukóma), mely emelkedett szemnyomással jár, ill. cukorbetegséghez is társulhat látászavar.

A vércukor pontosabb beállításával a szemészeti tünetek általában szűnnek. Súlyos, és korai kezelést igénylő betegség a retinoblasztóma, mely az élet első 3 évében kialakuló szemfenéki daganat, erre utaló tünet lehet a pupillák fehérsége, ill. kancsalság. Igen ritkán látászavart okozhatnak idegrendszeri betegségek is, pl. migrén, mely szikralátással, látótérkieséssel járhat.

Látászavarok kezelése

A látászavarok kezelése nem igényel sürgősségi ellátást, azonban szemészeti szakvizsgálat indokolt, amennyiben a gyermek sokat hunyorog, képernyőt, mesekönyvet túl közelről nézi. Mindenképp szemészeti vizsgálat indokolt, amennyiben a szemlencse színében észlelhető változás (szürkés, fehéressé válik).

Szemgyulladások

Nem okoz kifejezetten látászavart, azonban gyakori probléma a szem és a szemhéjak vöröses gyulladtsága, melynek hátterében bakteriális és vírusos fertőzés, esetleg allergiás mechanizmus állhat. A gyermekek a szemüket dörzsölik, gyakori a kifejezett váladékozás. A kötőhártya-gyulladás fertőző is lehet, ezért minden esetben indokolt orvos felkeresése. A kötőhártya-gyulladás szemcseppel jól gyógyítható.

Azonnali orvosi segítség indokolt, amennyiben a gyulladás a szem körüli területre terjed, kifejezett szemhéjduzzanat, pirosság észelhető, esetleg láz jelentkezik. A szemhéjak faggyúmirigyeinek gyulladása okozza az árpát (hordeólum), ami szemészeti vizsgálatot, helyi kezelést igényelhet. Tartós fennállás és elzáródás esetén a jégárpa (kalazion) alakulhat ki, ami sok esetben műtéti beavatkozást is igényelhet.

 

Teendők

Otthon ellátható, orvosi vizsgálat csak rosszabbodás esetén szükséges

• A szem megerőltetéséből, irritációjából adódó vörössége egyszeri esetekben nem igényel mást, csak műkönny alkalmazását és a szem pihentetését.

Mielőbbi vizsgálat szükséges gyermekszemészeten

• Tartósan fennálló kancsalság esetén szemészeti kivizsgálás szükséges.
• Kötőhártya-gyulladás esetén szintén javasolt a szakvizsgálat.

Sürgős szemészeti vizsgálat szükséges

• Szemsérülések a súlyosságtól függően azonnali ellátást igényelhetnek.
• Szemkörüli gyulladás vagy duzzanat szintén azonnali ellátást igényelhet.

 

Tudta-e?

• Az egyik legelső szemészeti probléma, amivel a szülők szoktak találkozni, ha a csecsemő szeme nagyon váladékozik. Ez a könnycsatorna-elzáródás tünete lehet, de gyakran csak hurutosság miatt alakul ki, mert ilyenkor elzáródik a könnyet az orrba elvezető kicsiny járat, aminek esetleg átmosása lehet szükséges szemészeten.
• A szemtekerezgés (nisztagmus) gyakran gyermekkorban már megfigyelhető, lehet veleszületett eltérés, de állhat idegrendszeri betegség is a háttérben, ezért neurológiai kivizsgálást igényelhet.

 

Forrás: az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika szakorvosai által jegyzett, Mit tegyek, ha beteg a gyermekem? című 2015-ös könyv.

További bejegyzések

Újraélesztés

Újraélesztés

Az alapszintű újraélesztés (BLS) olyan eszköz nélküli manőverek és képességek összessége, melynek ismerete elengedhetetlen minden laikus számára, hiszen adott esetben életet is menthet. A megfelelő időben és hatékonyan kivitelezett alapszintű újraélesztés segítségével...

Idegentest

Idegentest

Orvosi értelemben idegentestnek nevezünk bármely külvilágból származó anyagot, vagy tárgyat, amely a szervezetbe jut, és ott gyors felszívódásra képtelen. Az idegentest kerülhet a tápcsatornába, a hallójáratba vagy a légutakba. Idegentest a tápcsatornában Az...

Utazás gyermekkel

Utazás gyermekkel

Technikailag rohamosan fejlődő világunkban az utazási lehetőségek megsokszorozódtak. Azonban újszülöttel, csecsemővel vagy akár nagyobb gyermekkel útra kelni több szempontból is nagy kihívás lehet a – főként újdonsült – szülőknek. Ez a fejezet próbál segítséget...